Azt mondják, elmebajban szenvedek. De én nem szenvedek, élvezem minden percét!

Kell, hogy legyen menedékünk. Kell egy olyan hely, vagy állapot, ahova elmenekülhetünk, ha már fárasztó a kézzelfogható valóság. Ez gyermekkorban játék, felnőttkorban infantilitás. Mivel a versírás állapota is egy menedék, ráadásul ha egy elképzelt személy bőrébe bújva írok verset, az minek mondható? Ne válaszolj.

Ismerős érzés, vagy csak a művészlelkek képesek ilyen elvetemültségre? Ez itt régi versem. Magam is meglepődöm, hogy ehhez képest most a saját bőrömben vagyok, és ráadásul jól is érzem magam benne. Ekkor ebben a személyiségben tudtam kifejezni a makacs szenvedélyességet. Lehet, hogy azért vettem elő, mert ismét szeretnék menekülni egy kicsit?

 

Fogaskerék

A lehulló bilincsek órája
Eljött
Repíti végre a tűz
Szabadon szálló pernye
A vére
Keringve minden gondot elűz
Jeges otthona olvadni készül
Sarki ruháját
Letépi láz
És a ház már
Királyi vár lett
Rideg lakója
Magához enged
Ajtaja nyitva van
Hagyva neked
Száguldó motorral
Szeli az útját
Hajában elnyűtt
Fogaskerék
Zsákjából kopot
Cipőit szórja
Mielőtt megáll
Behunyja szemét
Képlékeny iszapban
Viszontlát téged
Körülvesz benne sok
Kúszó gyökér
Húznak és vonnak
Gépszerű lények
Mosolyogsz
Ároknak partjára
Nyugodni tér
Az ébredés húzza fel
Űrbéli tájra
Hova a földi fák
Áttelepültek
Szavaknak erdeje
Tárja a karját
Elindul
Tüzet rakni
Neked

Lángolva égett majd pernyeként hullt le a légből
Az égből egy meteor zuhant le rá
Azóta számolja ujjai percét
Motorján babrálva szakad az ág
Fák kelyhéből issza az elmét
Kelmét nem talál
Mit teríthetne rád
Pucéran hagy meg az útszéli sárnak
Várnak a vén manók hát
Tüze még nem hunyt
Fut parazsával
Kergül és birkul
Elég elég
A végén felszed
Tisztogat
Kéred
Véredet csókolja
Még

“A neurotikusok légvárakat építenek, az elmebetegek beköltöznek, a pszichiáter beszedi a lakbért, a pszichopaták pedig betörik az ablakokat.” – Alan Hull

“Ne aggódj, ha fellegvárakat építettél. Ott vannak a helyükön. Most rakd alájuk az alapjukat.” – Henry David Thoreau

“Az önmagába visszahúzódó szív nem tudja kiönteni érzelmeit, tehát gyötrődik; nincs módja kitárulni, tehát bezárkózik önmagába. Ebből látomások sarjadnak, föltevések, találgatások, bimbózó regények, sóvárgott kalandok, képzeletbeli légvárak, olyan épületek, amelyek mindenestül a lélek mély sötétségében épülnek fel, komor és titokzatos lakások, ahová azonnal betelepszenek a szenvedélyek.” – Victor Hugo

“Az az ábránd – elenyészett;
Az a légvár – füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ – nincs sehol!”   – Arany János

“Minden esztétika légvár; de tudományos vagy politikai alapon még a légvárig sem jutunk el.” – Faludy György

“Aki őrült, annak nem az esze van oda, hanem mindene az eszén kívül.”  – G.K. Chesterton angol író

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.