Csak pislákolt bennem a lélek

“Az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka.”
– Márai Sándor

Régóta rakogattam egy elkezdett művemet. Amikor kipattant a téma szikrája, azt gondoltam elég ahhoz, hogy meg is fessem. A téma, az ötlet az első, ami inspirál, de kell még más is egy jó festmény megszületéséhez. Nehéz meghatározni mi az.

Régebben, amikor “egész emberként” festettem, ez nem volt kérdés. Naponta alkottam, avval kezdtem reggel, hogy benéztem a műterembe, megnéztem a tegnapi eredményt, és máris folytattam a műveket. Gyakran csak ennyi volt a kezdés, mert közben ott volt a háztartás, a kislányom, aki iskolába indult. Ezeket a dolgaimat már “emelkedett” állapotban végeztem, mert ott volt a reggeli műterem látogatása. Ez a folyamat nem szakadt meg, amíg naponta festettem.

Most, hogy csak néha alkotok, most kezdem megérteni azokat a festőket, akik azt mondják, hogy gyötrődnek a képeikkel, akiket régen csak megmosolyogtam. A “gyötrődés” állapota ez lehet. Tehát az ötlet és a vázlat, alapozás után elakadt alkotás hogyan is folytatódik? Sehogy, ide raktam, oda raktam a kezdeményt. Nem tetszett. Természetesen nem volt rossz, de jó sem.

Valami véletlen folytán Vicent Van Gogh képeiből keresgéltem a neten. Rájöttem, hogy még sok van köztük, amiket nem tanulmányoztam eleget, és csak ámultam-bámultam, fejtegettem, mi a varázsa. Merthogy nem a téma, az biztos. Egy-egy képnél, pl. a Téli tájnál nekem eláll a lélegzetem.

Aztán a kortársak közül Ferdinand Keller, Steven DaLuz és Noel Taylor ejtett most ámulatba. Ki tudja, miért pont ők? Mert a színviláguk megkapó? Azt éreztem a képek láttán, amit az igazi alkotó órák közben szoktam érezni. A teremtés örömét. Amíg ez a lélegzetelállító érzés nem jön el, nem születhet remekmű.

A tudással, rutinnal festett képek, lehetnek szép és értékes művészi alkotások, remekművek viszont ritkán jönnek létre. Amikor létrejönnek, elengedhetetlen az a nagyon felspanolt és nagyon könnyed tiszta érzés, amitől már nem gyötrődve, hanem élvezettel készül a mű.

Ezeken a képeken ott van az a megmagyarázhatatlan plusz, amit nem a téma, a színvilág, a szerkezet vagy az egyensúly határoz meg. Persze ott van mind, de ott van még valami, amitől a nézőnek földbe gyökerezik a lába.

Ha ezt a hatást el tudja érni a kép, annál nagyszerűbb érzés kevés van, mint ezt átélni, alkotás és kiállítás alkalmával. A lélek ilyenkor lobog, szárnyal, szavakkal kifejezhetetlen, ahogyan elszakad az ellentétes erőktől és szabad.

Ha ezt meglátod az alkotásokon, akkor igazi néző vagy. Ennél több szakértelemre nincs szükség. Ha erre a szemléletmódra ráhangolódsz, saját alkotásaidat is meg tudod ítélni.

“Az alkotás nem ismer kényszert – a művészet szabad.”
– Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij

“Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki.”
– Sándor György

“Csoda az a külső esemény, amelynek azért nem értjük az okát – mert az belül történik. Ez minden gyógyulásnak, teremtő mágiának, alkotásnak a titka. Először belül – aztán kívül.”
– Müller Péter

“Nem nagyon sok idő telik el, s nemcsak neved és személyed feledi el tökéletesen és maradéktalanul a világ, nemcsak műved emlékét lepi be a feledés pora, hanem műved anyaga is elporlad, a könyvek papírja és vászonkötése elillan a semmiségben, a képek, melyeket festettél, nem láthatók többé sehol a világon, s a márványszobrokat, alkotásaidat, finom porrá morzsolta az idő. Mindez egészen biztosan bekövetkezik, s az idő óráján csak másodpercek teltek el, míg te, s minden, amit jelentettél a világban, tökéletesen és maradék nélkül megsemmisül. Mitől félhetsz hát az életben? Mi olyan fontos vagy veszélyes, vagy sajnálnivaló, hogy meghőkölj az igazság elől? Nem értelek.”
– Márai Sándor

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.