Meztelen nemvalóságunk

Miért is vitatott kérdés az akt jelenléte a művészetben? Több oldalról megközelíthető a téma.

  • Először is, számomra az emberi test jelenléte egy megfestett történetben akkor tud időtlen lenni, ha nincs a testeken a korra jellemző ruha.
  • A másik kedvelt ok az, hogy a ruhanélküliség a szabadsággal hozható párhuzamba.
  • A harmadik ok pedig a természetesség kellene, hogy legyen, de valami miatt nem természetes a köztudatnak a saját megteremtett formánk. Az a természetes a köztudatnak, ha eltakarjuk magunkat. Erről végtelen sok következtetés levonható, meg is fogom tenni, de most térjünk vissza a művészetre.

Az alkotók nagy része sincs avval tisztában miért ábrázol aktot, hogy várhatjuk el a nézőtől a tisztánlátást? A művész tanulmányai során azért ábrázol aktot, mert a tanár ezt a feladatot adja. Nyilván az emberi test arányait egyszerűbb felmérni ruha nélkül, és az anatómia jobban belénk ivódik. Ez viszont csak eszköz, tanulmány egy majdani kép megszületése előtt, ahol ha ruhában vagy lepelben van is ábrázolva bárki, a nézővel érzékeltetni kell, hogy a ruha alatt élő test van.

Ha viszont a kép története miatt ruha nélkül van az ember egy képen, annak több oka is lehet

Lehet egy jelenet, ahol fürödni készül. Esetleg ha nő az illető, akkor a vének meglesik.
Számomra azért kedvelt az akt, mert azt festhetem, ami sajnos nincs. Nem természetes az az állapot, ahogy meg lettünk teremtve? Látványra pedig úgy illeszthető be harmonikusan egy természetes környezetbe.

Ha viszont a teremtőnk alkotására szeretnénk felhívni a figyelmet, arra, hogy egy emberi test milyen szép, milyen formátlan, esetleg milyen vicces tud lenni, akkor ezt művészi módon, a lélek ábrázolásával együtt kell tudnunk a vászonra, avagy a papírra varázsolni. Mert ugye a test és a lélek együtt vannak. Ezért zavar engem borzasztóan az a női vagy férfi test egy festményen, vagy akár fotópapíron akkor, ha tárgyként van odatéve. Egy művész soha nem választja szét a testet a lélektől. Aki ezt teszi, az csak ábrázol valamit, amit lát, az egy külsőség, vagy szexuális izgalmat jelentő test. Ennyit képes látni az, aki ennyit ábrázol. Ügyesen bánik az ecsettel, ceruzával, vagy a fotoapparáttal.

Aki művész, az ennél többet tesz. A külsőségből elvon valamit, a lélek megjelenítésének, vagy egy történek elmesélésének javára. Az emberi test, egyben szimbólum is, ha egy kép része. A férfi teste számomra az erő szimbóluma, a biztonság és a védelem jelképe. A női test a természet őrzője, a titokzatos misztikus varázs, a megfejthetetlen, kiből elindul minden emberi lény. A férfi test jelképezhet ragaszkodást a földi valósághoz, a női test a mindenséggel való kapcsolatot idézheti.

Természetesen lehet erotikus céllal is ábrázolni meztelen testeket, de én azt nem sorolnám be az “Akt a művészetben”-hez, bár tudom, hogy lehet művészi szintre emelni az erotikát is. Ennek mégis inkább az erotika a művészetben címet adnám.

Kevesek képesek természetes módon látni és láttatni az emberi testet. Ahogy lekerül a modellről a ruha, rögtön pózol, vagy pózoltatják, mintha a ruha hiánya miatt pózzal szeretnék felöltöztetni.

A természetes mozdulatokat szívesebben üdvözlöm egy képen. Hogy az milyen? Hát, olyan mintha nem nézné senki. Teszi a dolgát, vagy épp pihen. Nem pózol a nézőnek.

Remélem, akad, aki megérti, miről folyik az eszmefuttatásom.

A másik kérdés az, hogy van-e olyan helyzet, amikor prüdéria nélkül tudunk egy test ábrázolásának megtekintését fogadni; szégyellős magyarázkodások nélkül válaszolni egy gyermek kérdéseire a képpel kapcsolatban? Legtöbbször kellemetlenül érinti az embereket az ilyen helyzet. Bizonyára azért, mert nem szokás erről beszélni, nincs rendszeres eszmecsere erről. Váratlan helyzetek alakulnak ki emiatt, ahol ki ahogy tudja, úgy vágja ki magát. A legtöbben kuncogós poénok mögé rejtik tanácstalanságukat.
Pedig miről is van szó?
Rólunk, emberekről.
Természetesen.
Vagy mégsem?

 

 

“Félünk szeretni. És nem alaptalanul. Levetni az önzés páncélját, s meztelennek maradni mások között, közönyös és könyörtelen én-őrültek között, veszedelmes.” – Müller Péter

“Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra, és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez.” – Wass Albert

“A gyászban sok szépség van. S az átváltozásban, a búcsúban, a fájdalomban mindig megérzem a magasabb világ jelenlétét. Lelkünk soha sincs olyan közel az örök Valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek, a káprázatnak és a hazugságnak, és a lét éppen olyan meztelenné válik, mint a megszületés pillanatában. Nincs már gazdag és szegény, ellenség és barát – a falak leomlanak, és megszűnik az esztelen loholás.” –Müller Péter

“Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket – ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka – ez a két dolog kormányoz bennünket.” – Oscar Wilde

“Nincsen különbség az emberek között. Minden ember meztelenül jön a világra, és az emberek között egyetlen mérték az emberi szív. Az embert nem lehet bőrének színével, avagy nyelvével mérni; az embert nem lehet gazdagságával vagy szegénységével mérni, egyes-egyedül a szívével.” – Mika Waltari

“Aki alkot, visszafele nem tud lépni –
s ha már kinőtt minden ruhát, 
meztelenül borzong a végtelen partján, 
míg fölzárkózik mögé a világ.” – Szilágyi Domokos

“Ahogy a szerelmes lángoló szerelmétől vezetve, hátra sem nézve, ledobva mindenét meztelenül siet társa karjai közé, az isteni szeretet tüzétől űzve mi is mint ócska göncöket hagyjuk magunk mögött mindazt, amiért mások verejtékes munkával törik magukat: rang, cím, vagyon, elismerés, méltóság, mert az igazi szabadságra vágyó ember mindent elenged, mi elválaszthatná kedvesétől. Hiúság, kapzsiság, hírvágy mind-mind kolonc, mely a szárnyalásunkat lefogva elvegyít a föld sarával, és életünket halott dolgok múzeumának őrzőjévé teszi.” – Böjte Csaba

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.