Sündisznó a tornacipőben | Régmúltból II.

Gazdojanisz Panajotisz volt a neve annak a fiúnak, aki a vállalati lakosztálytársunk volt a földszinten. Történeteimben nem írok egyébként neveket, de olyan örömmel fedeztem fel, hogy egyébként rossz névmemóriám előhorgászta ezt a nem mindennapi nevet. Elnézést kérek Panaj, ha olvasod véletlenül.

Magyar lányt, Katikát vette feleségül a görög geológus fiú. Ők is a közös konyhában tartózkodtak, amikor suttogtam a konyhában. Vagy értették, hogy miért történt, vagy nem, de nem faggatóztak. Egyébként nekik is megvolt a sajátos humoruk. Sokáig azt gondoltuk, hogy görög rabszolga lett Katikából, úgy beszélt vele a konyhában. Nagyon fel voltunk háborodva, milyen igényes, bogaras, és hogy ugráltatja fölösleges kéréseivel Katikát. Ráadásul az asszonyka ezt mosolyogva tűrte. Hosszú idő telt el, mire rájöttünk, hogy ez náluk vicc, és Panaj egyébként a tenyerén hordja a hölgyeményt.

Akaratunkon kívül jól megvicceltük a görög férfiút. Gyakran csavarogtunk késő estig. Gyönyörű volt akkor ez a balatoni község. Azóta város lett belőle. Útközben mindenfélével elszórakoztunk. Egy jeles napon találkoztunk egy igen barátságos sünivel. Adtunk neki enni, láthatólag megkedvelt minket. Addig foglalkoztunk vele, míg elhatároztuk, hogy nem búcsúzunk el rögtön tőle. Egy darabig jó lenne, ha velünk maradna.

Persze hogy tiltja a házirend az állattartást, de nem először szegtük mi meg azt. Meg is volt az ára. Örök bűntudatban éltünk, mint a kollégista gyerekek. Ezt halmozva követtük el a következő törvényszegést is. Sünikével hazatérve, miután megetettük, éjszakai alvóhelyet kerestünk neki. Villámgyorsan összepakoltuk két konyhaszekrény fakk tartalmát egybe, a másik lett sünike lakása.

Sajnos Katika kijött a konyhába, és meghallotta a szokatlan motozását. Elment szólni Panajnak, hogy jöjjön és nézzen körül, mi a matatás oka, lehet, hogy egér van a konyhában. Nem volt mit tenni, gyorsan kitettük sünit a konyha erkélyére. Panaj tessék-lássék körülnézett, de mivel nem hallott semmit, csak leültek teázni, hallgatózni kicsit.

Amikor úgy gondoltuk, csillapodott az érdeklődés, kinéztünk az erkélyre, mely közös volt a fiatal párocskáéval. A süni egyiken sem volt. Nagyon sajnáltuk, elképzelve, mekkorát huppanhatott, amikor leesett onnan.

Másnap Katival mentem el a munkahelyre gyalog. Negyven perces séta volt a cégig, de ennyivel tartoztunk az egészségünknek. Panaj még arra is képes volt, hogy egy órával korábban kelt, és mindennap futott munka előtt.

– Képzeld – mesélte Kati –, ma nem szólt a vekker, mégis felébredtünk. Igaz, egy kicsit később a szokásosnál, de én még ejtőztem az ágyban, amikor Panaj behozta a kávét. Adott egy puszit és egy kicsit sietősebben nyúlt ki a tornacipőért az erkélyre, mint szokott. Hirtelen viszont úgy felordított, hogy a paplanomra borítottam a kávémat. Sziszegve kiabált, és vérzett az ujja. Gondold el, hogy megijedtünk. Nem hiszed el, de egy sündisznó aludt a tornacipőjében. Hogy kerülhetett oda? Magas az erkély, a süni meg tudtommal, nem tud falon mászni. Vagy mégis? Szerinted? Bőbeszédű Katika nem mindig várt választ, csak csacsogott, csacsogott…

Nem is látta, milyen képet vágtam, amikor elképzeltem a jelenetet. Ó, hányszor emlegettük, mesélgettük, mosolyogtuk meg már ezt a kis történetet, pedig ennek az erkélynek nagyobb története is lett később.

De hát a derű és a nevetés forrásának kevés is elég, hogy csobogásnak induljon…

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.