Szeretni csak úgy, bele a Világba?

Milyen szeretetet érzünk először életünkben? Isten ránk irányuló szeretetét, vagy az iránta érzett szeretetet érezzük-e elsőként, nehéz megfogalmazni, mert egészen kis gyermekként éljük át. Viszont felidézhetjük magunkban, ha boldog kisgyermeket látunk.

Azt a feltétlen szeretetet, ami megtölti a kicsi lelkét, azt nem kell kiérdemelni, hisz megkapod, ha ránézel.

Ki iránt is érzi ő ezt? Nyilván szereti Teremtőjét, mert egy csodás világban érzi magát, ahol számtalan felfedezni valót talál. Ezeket is szereti, meg az embereket is, akik körülveszik – azok közül jó esetben a szüleit. Nem utolsó sorban, megfigyelhető, hogy saját magát is szereti.

Mikor felejtünk el így szeretni, csak úgy, bele a Világba?
Szerinted mikor, mitől változik ez meg bennünk?

 

“Mindegy, hogy létezel, vagy sem – legalábbis ezt gondolod. Abban a tévhitben élsz, hogy csak egy statiszta vagy a világ óriási színpadán. Bármi történik veled: teljesen lényegtelen. Nem így van! Hanem úgy, ahogy lelked mélyén érzed – pótolhatatlan vagy! Aki szeret, tudja ezt. Egyszeri csoda vagy. Főszereplő. A mindenség ügye benned dől el. Isten lelke van benned.

Mint minden ember, te is külön Mindenség vagy. A szeretet néha összeköt másokkal – de lazán. Saját Napod körül forogsz. Ha így van – márpedig így van! -, fontos, hogy figyelj a Napodra.”

 – Müller Péter

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.