“ Itt a főiskolán megtanulhatod, ami megtanítható.
A tehetséget neked kell magaddal hozni.”
Somogyi József
(Félszerfalva, 1916. június 9. – Budapest, 1993. január 2.) Kossuth-díjas szobrászművész, a Képzőművészeti Főiskola tanára, 1974–1987 között rektora.
Somogyi Józseftől 5 éven keresztül személyesen tanultam el a művészi látásmódot, a domborművek szabályait. Itt született meg bennem a vágy egy saját dombortechnika iránt, amely ötvözi a szobrászatot és a festészetet. Somogyi József is festőként indult, később iratkozott át a szobrász szakra.
Megláthattam a családja és barátai iránti szeretetét, az emberséges viselkedését, segítőkészségét ismerőseivel szemben, és az őt hátba támadókkal való bizonyossági próbájának módszerét.
Hogy mi köze ennek az alkotásokhoz? Több mint gondolnád. A megalkotott mű egy folyamat vége. Ezt megelőzi a Te életed. A mű tükrözi szándékodat, érzelmeidet, tehetségedet, látásmódodat és szakmai tudásodat. Remekművek remek emberek keze alól születhetnek.
Szerencsém volt több remek emberrel találkoznom. Ők a példaképeim, valószínű sokakra hatott, ahogy ők viselkedtek.
Utólag, most hogy már sok mindenen keresztülmentem, és megismertem az emberi természet “játékosságának” pejoratív oldalát is, még jobban értékelem őket, és azokat az embereket, akik közelében az oltalom érzése sugárzik rám. Nehéz szavakba önteni, de megkísérlem. Ők azok, akik vagy mindenkit bizalommal fogadnak, vagy “ráéreznek, kikben bízhatnak, nem tudom. Ha velük beszélgetek, olyan érzésem van, mintha csak én lennék az egyetlen ismerősük, és csak rám figyelnek, amit mondok, nem felejtik, és mindenképpen segítenek, méghozzá úgy, hogy az ne alamizsnának tűnjön. Úgy tudnak adni, mintha ők kérnének szívességet. Ezek az emberek család-centrikusak is, de nyitottak a körülöttük levő emberek életére is.
Ezeket a viselkedésformákat tanulják el azok, akik álsegítők, akik be akarnak férkőzni a bizalmadba, hogy aztán kiforgassanak, amidből csak tudnak. Nagyon naiv voltam amikor azt gondoltam, hogy a művészek csak pozitív emberek lehetnek. Sajnos tévedtem, de ehhez egyesületet kellett alakítanom, hogy az emberismeretem fejlődjön.
A példakép emberek szerencsére nem csak a múltban, de ma is jelen vannak. Az ő egyéniségük kell, hogy a szemünk előtt lebegjen ahhoz, hogy elviseljük az ellentétes oldalt. Gondolatainkat nem szabad, hogy a gonosz teljesen lekösse, mert előbb vagy utóbb megfertőz minket is.
A példaképek mindig az oltalom, a menedék, a biztonság érzését keltik bennünk. A példaképeink iránti tisztelet segít átvészelni a nehézségeinket.
A példaképeink iránti rajongásunk inspirálhat a munkánkban, a család iránti ragaszkodásunkban, és segítheti az alkotó óráinkat, ha ők lebegnek a szemünk előtt. Ha olyan állapotba tudjuk lelkünket hozni, amiben úgy érezhetjük nem ér el hozzánk a világ egyetlen problémája sem, gondtalanul tudunk alkotni, és ekkor sikerül a legjobbat kihozni magunkból.